Mint ismeretes, a Tápiógyörgye elleni bajnoki meccsünkön, a mentők kórházba szállították a vendégek egyik játékosát. Ennek kapcsán olvashatunk vele egy riportot a Sportszelet újság 65. számában.

Már a 20. percben lecserélték Katona Istvánt (képünkön), a Tápiógyörgye középpályását a Pécel elleni október 31-i bajnokin, mert rosszul lett a pályán. Akkor még csak remélni lehetett, hogy nem komoly a baj, azonban mostanra kiderült, hogy a 29 éves játékosnak abba kell hagynia a futballt, és eddigi életét teljesen átalakítva kell továbblépnie. 

- Már a találkozó előtt éreztem, hogy nem vagyok jól, fájt a fejem, de nem tulajdonítottam ennek nagy jelentőséget, hiszen ez bárkivel előfordulhat. A huszadik percben aztán egy kitámasztás után pattanást éreztem a fejemben a szemem fölött, és ezután fokozatosan lelassultam. Észleltem a dolgokat, de minden olyan lassúnak tűnt. Ezután lecserélt az edzőm, de ekkor már bal karom és lábam is zsibbadt, és végül már beszélni is alig tudtam, így kihívták hozzám a mentőket. Bevittek Kistarcsára, ahol végül megállapították, hogy agyi infarktusom volt. Tizenkét napig voltam kórházban, ezalatt több vizsgálatot is elvégeztek rajtam, és ott derült ki, hogy a szívem sem tökéletes, ugyanis egy lebeny, amely megakadályozza azt, hogy a tüdőmön kívül más irányba is mehessen a vér, nem zár rendesen, így a vér a tüdőmet kikerülve egyből az agyba megy. Kiderült az is, hogy agyérszűkületem van. Elmentem az Országos Kardiológiai Intézetbe, ahol megerősítették ezeket a diagnózisokat, így előjegyeztek katéteres szívműtétre. Ezt viszont nem tudják egyből megcsinálni, maximum nyolc hónap a várólista. Persze lehet ez rövidebb is, de jelenleg így áll a helyzet. Várom a telefont, ami lehet, hogy holnap, de az is lehet, hogy csak fél év múlva fog megcsörreni. Addig vérhígítót kell szednem, és teljesen át kell alakítanom az életemet. A műtétig lényegében semmit nem csinálhatok, ami fizikailag megterhelő, így a futballt is befejezem.

- Néha fájt a fejem, de nem gondoltam, hogy ilyen baj lehetne. Kérdeztem az orvosokat, hogy ez velem született rendellenesség-e, de azt mondták, hogy folyamatosan alakult ki. Sajnos sokszor fáj még a fejem, de a közérzetem jó, és a csapattársak, barátok is mindig hívogatnak.

- Igen, ezt még a kórházban eldöntöttem, hogy abbahagyom a futballt, hiszen fontosabb az egészség. Úgy fogtam fel ezt az esetet, hogy egy figyelmeztetés volt, és szerencsés vagyok, hogy túléltem. Jövőre harminc éves leszek, lett volna még jó néhány év a lábamban, de a család sokkal fontosabb számomra. Nehéz döntés volt, de meg kellett tennem.

- Még tízévesen Tápiószelén, aztán Tápiószecsőre kerültem, ahol Ofella Zoltán az edzőm. Tizennégy évesen a BVSC-hez kerültem, és ott játszottam majdnem tizennyolc esztendős koromig. Aztán félévet Jászberényben futballoztam és tizennyolc és fél évesen kerültem Tápiógyörgyére, ahol azóta is - egy év jánoshidai kitérőt leszámítva - játszom. Nagyon sokat köszönhetek a futballnak, hiszen sok ismerőst, barátot szereztem az évek alatt, ez jól megmutatkozott akkor, amikor a kórházban voltam, és sokan meglátogattak, felhívtak.

- Persze, továbbra is ott leszek a srácokkal, de már csak a pálya mellett, mint szurkoló. Egyébként nagyon jó társaság jött össze ismét Tápiógyörgyén, és ha minden úgy működik majd, mint ősszel, akkor megint szép sikereket érhet el a csapat. És azon is gondolkodtam, hogy edzőként talán maradhatnék a futballban, hiszen mégiscsak sok minden köt a pályákhoz, és amúgy is nagyon szeretem a gyermekeket, ráadásul sok trénerrel dolgoztam együtt. Valamilyen edzői képzést lehet, hogy elkezdek majd.