Nagyon izgalmasan alakul a bajnoki hajrá a Pest megyei II. osztály, B-csoportjában. A toronymagas esélyes Pécel a kiváló ősz után gyengébb tavaszt produkálva még mindig jó pozícióban van. Múlt hétvégi ellenfele, a aranyéremben szintén reménykedő Valkó volt, akik a hazai pálya előnyét elhagyva, gyors csatárai miatt idegenben sem tűntek esélytelennek.

Tehát egy igazi bajnoki döntőre volt kilátás Pécelen, ahonnan szinte csak a nézők hiányoztak. A téthez képest sajnos rendkívül alacsony volt az érdeklődők száma. (Viszonyításképpen majd’ két hete a Budapest-bajnokság I. osztály ,,aranymeccsén” megközelítőleg 500 ember volt jelen, a ,,szomszédban” a XVII. kerületi Rákosmenti TK pályáján.)
Mindkét csapat óvatosabb taktikával és egy csatárral kezdte a játékot. Sajnos a péceli játéktér talaja is lassan kezd ,,elvalkósodni”, így nem mindig a játékosok hibája volt a sok pontatlan passz. Nagy iramról, lüktető játékról nem lehetett beszélni, ilyenkor ,,szokták mondani”, hogy nagy taktikai harc folyik a pályán. A pécelieknél még lehetett látni, mit is szeretnének játszani. Tudatos mélységi passz, fordítás, kisebb játékok, de igazi helyzetet nem tudtak kialakítani. Ahogy telt az idő, egyre magabiztosabban játszottak, érni látszott a hazai gól.
A valkóiak az igazi régi angol stílusban játszottak. Csapatukban előrefelé játszott három gyorsabb játékos, nekik rugdalták a labdákat, és ők egyénileg vagy megoldották, vagy nem. A vendégek játékosai nem fiatal csapat révén nem értek fel segíteni a támadásokhoz, így az első félidőben látszott, hogy a döntetlennel már nagyon elégedettek lennének. A péceliek a 43. percben kihasználták a látogatók egyik legnagyobb védelmi hibáját, majd Győrfi József esernyőzte be a vendég hálóőrt (1–0). Ezzel az egy góllal mindenféleképpen jobb volt az első 45 percben a hazai gárda, sőt lélektanilag is a legjobb időben találtak be a valkóiak kapujába.
A második játékrészre a vendégek már két csatárt hagytak elöl, és ez megzavarhatta a péceli csapatot, mert ellenfelük fokozatosan átvette a mérkőzés irányítását. Az 58. percben jött a meccs egyik fordulópontja, hiszen az addig jól játszó vendégjátékos, Szalai Balázs egy ártalmatlan szituációból tömegverekedést robbantott ki, amely nem volt benne a levegőben. Itt volt egy kis boksz, egy kis lefejelés, taposás, színészkedés. Két piros lap került elő, s csupán Pánti Tamás játékvezető jóindulatán múlt, hogy nem több, aki egyébként jól bíráskodott a találkozón. A kiállítás a Pécelt fogta meg jobban, felbomlott a tagozódásuk a középpályán, így nem tudták a labdát járatni, többen kapkodtak, néhányan meg voltak illetődve a meccs hangulatától. A vendégeknél látszott, hogy fáradnak, ám vitte őket előre a győzni akarásuk, azonban a posztokat nagyon összemosták. Ez azért érdekes, mert így több volt a felesleges futás, tehát fizikailag és fejben is előbb fáradtak el, mint várták volna, a pontrúgásaik viszont egyre veszélyesebbek lettek.
Így volt ez egy 18 méteres rövid sarkos próbálkozásnál is, hiszen többen már gólt kiáltottak, de a péceli Hamvas Balázs hatalmas bravúrral hárítani tudott. A 76. percben az egyik beívelésnél már nem volt ekkora szerencséje a hazai kapusnak, mert védője nem segítette, így a valkói Lakatos Sándor a hosszú öt és feles sarkáról látványosan átfejelte felette a labdát (1–1). Itt a jobboldali védőjátékos is csak tapsolt, ahelyett, hogy bezárta volna a szabad területet és támadta volna a labdát, a beadást, akkor a gólt fejelő játékos sem marad ennyire tisztán. Lehet, akkor nem egyenlít az ellenfél.
A vendégek önbizalma hihetetlenül megnőtt az egyenlítéstől és már a győzelmet tűzték ki célul. Az utolsó negyedóra inkább hasonlított egy igazi öregfiúk derbire, ahol a játékosok elkészülnek az erejükkel, viszont szájjal egyre jobban játsszák, magyarázzák a focit. Ebben nagyon nagy partner volt a vendég kispad, ahol nemhogy nyugtatták volna a játékosokat, inkább belehergelték sajátjaikat az utolsó 15 perc ámokfutásába.
A hajrában egy zseniális Kontits Tamás-passzt elsőre még elhibázott Győrfi József a hazai gólfelelős, de a vendégek asszisztálása mellett a kipattanót már az egymásra váró védők között a hálóba stukkolta (2–1). Ez végképp sokkolta a vendégeket, ennek következménye lett a további kártyaparti (egy hazai sárga, illetve egy vendég sárga és kiállítás).
Összességében a Pécel az első félidei teljesítményével megérdemelten győzött, egy góllal mindenképpen jobb volt. A valkóiak próbálták a hazaiakat megfélemlíteni a nem mindig tiszta szereléseikkel, amely ugyan nem mindig volt szándékos, és ez majdnem bejött nekik, mert kevés lehetőséget hagytak a fiatalabb péceli csapatnak. Ha a traccsparti és a pankráció helyett többet koncentráltak volna a vendégek a focira, akkor eredményesebbek lehettek volna.

Bajor Tibor